Kategória : BSZ alkalmak

 

Április 27-én volt a Biblia Szövetség tavaszi csendesnapja az Északi templomban címmel.

A nyitó szolgálatban arról volt szó, hogy vétkeink és bűneink miatt a teljes romlottság, a lelki halál állapotában van az ember (Ef.2:1-3). A bűn által okozott halálos alvásból saját erőnkből – pedig próbálkozunk – nem tudunk felébredni, ehhez isteni segítség kell. A diagnózis felállítása után a terápia következett: mivel a halott semmit sem tehet magáért, mindent Isten tett meg. Nagy irgalmából és kegyelméből könyörült az emberen (Ef.2:4-9), elküldte Jézus Krisztust, aki azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk (Ján.10:10). Ő több halottat is feltámasztott szolgálata során és az isteni szó ma is életre keltheti a lelki halál állapotában levő embereket. Az Ige arra bíztat: Támadj fel a halálból! (Ef.5:11-14). Isten Igéje a Szentlélek munkája által a tehetetlen halottat életre keltheti. Ez teljesen Isten munkája, ahogy Jeremiás is megfogalmazta: téríts meg engem és megtérek, mert te vagy az Úr, az én Istenem (Jer.31:18).

A szünetben a gyülekezet asszonyainak köszönhetően nagyon finom ebédben volt részünk és beszélgethettünk régi ismerősökkel.

Ebéd után egy roma házaspár beszélt arról, hogyan ébresztette fel Isten őket és adott nekik új életet. A záró szolgálatban a Szentlélek ébresztő munkájáról volt szó egy nagyobb térség, közösség életében, a kelet-magyarországi lelki ébredésről hallhattunk egy összefoglaló előadást. Jó volt visszaemlékezni Isten nagy tetteire, látni munkálkodását a jelenben és bízni  abban, hogy a jövőben is adhat ébredést.

DSC_0478

DSC_0467

DSC_0479

DSC_0482

DSC_0486

DSC_0493

DSC_0497

DSC_0503

DSC_0506

DSC_0508

DSC_0513

Makrai Tibor

 Közzétéve : 2019. május 7. kedd
Tags:

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.