Kategória : Gyülekezeti hírek

 

Gyülekezetünket gondos, áldó kézzel irányítja az Úr, hiszen amellett, hogy istentisztelekre, bibliaórákra, családi napokra, kirándulásokra valamennyien összegyűlhetünk kortól és nemtől függetlenül, lehetőség van arra is, hogy rétegalkalmakon, sőt ma már házi csoportos összejöveteleken is részt vegyünk. Éppen ezért volt nagy szívfájdalom, hogy a 20-30-as korosztályt megszólító HÚHA néhány évvel ezelőtt megszűnt. Istenünk azonban erre a helyzetre is készítette már a megoldást, melynek megvalósítása nyár végén, a Felemelő Hétvégével kezdődhetett el. Nagy öröm volt ez minden résztvevő számára, hiszen vágytunk egy olyan közösségre, ahol hitben járó társakkal oszthatjuk meg aktuális problémáinkat, felmerülő kérdéseinket, mint a párválasztás, munkahelyen való helytállás, gyermekvállalás, tehát az önálló, felelősségteljes hitben járó fiatal felnőttek kérdéseit. Szinte az első pillanattól kialakult köztünk a bensőséges bizalmi viszony, mely azt gondolom a mai, bizalmatlan világban, Isten kézzelfogható csodája volt.

Nem sokkal később megalakult gyülekezetünkben öt házi csoport, köztük a miénk is. Alkalmainkat ugyan nem valamelyikünk otthonában tartottuk, mégis a hangulat éppolyan bensőséges volt, mintha egy családi fészek melegében beszélhettünk volna Isten Igéjéről.

Ma már, azt hiszem társaim nevében is bátran mondhatom, barátokra, társakra leltünk egymásban. Imatámogatást kérünk egymástól, felhívjuk egymást telefonon, megöleljük egymást, ha találkozunk, mindig mindenben számíthatunk egymásra. Valamennyi alkalmunkon, minden beszélgetésben érezzük, Isten adott bennünket ajándékul egymásnak, Ő formál bennünket egyénként és közösségként is hétről hétre. Most, hogy véget ért a házi csoportok működésének első, 8 hetes időszaka, mi tovább folytatjuk összejöveteleinket, de már nem, mint házi csoport, hanem, mint rétegalkalom.

Istenünk áldásával tehát megkezdi alkalmait a Weterán Ifi (WIFI), melyre nagyon sok szeretettel hívogatunk minden 20 és 40 év közötti fiatal testvérünket, aki szeretne egy áldott közösség, egy igazi család tagjává válni.

Csoportunk vezérigéje: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” /Jer 29,11/

Alkalmaink szombaton 18 órakor kezdődnek a Kincses-házban.

Gyere el és csatlakozz velünk együtt Isten jeladójára!

Papp Zsófia

 

 Közzétéve : 2019. január 27. vasárnap
Tags:

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.