Kategória : Egyházmegyei hírek

 

“Szeretetbe csomagolt szavak” Talán így lehetne legjobban jellemezni a 2018. szeptember 16-án vasárnap este kezdődött egyházmegyei evangelizációt, melynek első helyszíne Nemesborzova volt.

A szépen rendben tartott falu temploma nemrég szépen megújult, lelkipásztora Egressi Lászlóné és a gyülekezet tagjai mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék az alig 80 főt számláló település drága kincsét.

Keresztiné Szemán Szilvia lelkésznő szeretettel átitatott szavai megmelengették a zsúfolásig megtelt kis templom Igére vágyó hallgatóságát, majd Dr. Fekete Károly püspök úr méltatta köszöntésében az itt élő emberek hitét és igyekezetét.

001

“Örömmel mondani, hogy a másik is örömre találjon.”

Így lehetne röviden összefoglalni Lucskiné Krokavecz Márta lelkésznő bizonyságtévő életre, hitvallásra bátorító igehirdetését, mely Szatmár újabb ékszerdobozában, a sonkádi Európa Nostra díjas templomban hangzott el az egyházmegyei evangelizáció 2. estéjén.

002

“Szatmár Nostra” elismerő címet kapott Ura református temploma

Az egyházmegyei evangelizációs hét harmadik estéjén Nagy György mátészalkai lelkipásztor az újjászületés szükségességéről szólt a környékből összesereglett híveknek Nikodémus történetén keresztül, majd Szalay Kont esperes köszöntötte az egybegyűlteket.

Az egyszerű, de szépen rendben tartott kis templom falai között mindenkit megleptek, de ugyanakkor jóleső érzésekkel töltöttek el esperes úr szavai: “Ha “Europa Nostra” azt jelenti: a mi Európánk. akkor bátran mondhatom, Ura kis temploma méltán “Szatmár Nostra”, azaz “Mi Szatmárunk” címet érdemel.”

Köszöntésében kiemelte: ezzel a 4 napos, kistelepüléseken rendezett evangelizációs estéknek is ez az üzenete: hozzánk tartoztok.
Az itt élő, hitét, tárgyi és kulturális örökségét őrző, problémákkal megküzdő gyülekezet is szerves része a Szatmári Egyházmegye közösségének.

003

Mintegy 400 fő töltötte meg Győrtelek ősi templomát a környékbeli településekről érkezve.
Keresztiné Szemán Szilvia lelkésznő köszöntő szavait követően Kálmán Dávid méhteleki lelkipásztor a kapernaumi százados történetét felidézve beszélt a Jézushoz találás áldásairól. Bátorított, hogy merjük a különféle élethelyzeteinkbe behívni Jézust, megosztva gondjainkat, félelmeinket Vele, s hittel meg fogjuk tapasztalni erejét.
” Legyen a te hited szerint!”

Végezetül Szalay Kont esperes úr köszönetet mondott a házigazdáknak, lelkipásztoroknak, gyülekezeteknek, az alkalmakat imádságban hordozóknak, hogy ezeken az estéken összegyűlve tovább erősödhettünk Isten szeretetében.

Ézsaiás könyvének idevágó szavait idézve zárta az egyházmegyei evangelizációs hetet:
“Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az ÚR dicsősége.
Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.
Világosságodhoz népek jönnek, és királyok a rád ragyogó fényhez.
Emeld föl tekintetedet, és nézz körül! Mindnyájan összegyűltek, és hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, leányaidat ölben hozzák.
Ha majd látod, örömre derülsz, repesve tágul a szíved.” Ézsaiás 60: 1-5

004

 Közzétéve : 2018. szeptember 25. kedd
Tags:

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.