Kategória : Misszió

 

Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója, Fehérgyarmat 2012.

Áldás, mely fentről jön. Milyen gyönyörű is a magyar nyelv, hiszen annyi mindenre gondolhatunk e szó kapcsán, talán nem volt véletlen, hogy július 22-én, az esemény zárónapján szinte egész nap hullott az eső, ezzel is arra emlékeztetett Isten, hogy az ő áldását, a rengeteg jót hasonlóan szórja ránk nap, mint nap. Nem volt ez másként a 2011-ben, Tatán megrendezésre került Csillagpont után sem, ahol bár lelkileg feltöltődtünk, élmények sokasága juttatta eszünkbe, hogy milyen jó volt Jézussal közösségben lenni. Ekkor még annyira távolinak tűnt 2013 nyara, a következő hasonló esemény… Kísérőink, lelkészeink már a hazafelé úton felvetették egy regionális rendezvény lehetőségét, mi csak bőszen bólogatni tudtunk a tervre, de az időpontot ekkor még homály fedte, a jövőbeli szervezők is csak terveztek. Ember tervez, Isten végez ugyebár – ez a mondás pedig hatványozottan igaz volt az elmúlt bő félévben, amikor is körvonalazódtak egy szatmári ifjúsági tábor eseményei. A gondolatokat tettek követték, a Szatmári Református Egyházmegye esperese, Nt. Bartha Gyula hathatós támogatásával és Nt. Pálinkás Gyula, milotai lelkipásztor, egyben egyházmegyei ifjúsági felelős szervezésében létrejött a SzIRT – azaz a Szatmári Ifjú Reformátusok Találkozója. Nem véletlen a mozaikszó, mindenkinek szüksége van egy „alapra, amelyre építhet”, ahogyan a Zsoltárok 18:3 is mondja – „Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm…” Ez az ige jelentette az egész találkozó mondanivalóját, melyet igazából, csak hazatérve, lélekben feltöltődve értettünk meg.

No de nem is szeretnék ennyire előreszaladni, hiszen hiába regionális eseményre készültünk, rengeteg volt a tennivaló és az előkészület, a szatmári lelkészek számára ez jelentette „az” eseményt, erre készültek már hónapok óta. Persze miután mi, fiatalok is tudomást szereztünk a táborról, bekarikázhattunk a július közepi napokat a naptárainkban, mint a nyár legfontosabb eseményét.

Első és legfontosabb feladat volt a helyszín kiválasztása. Olyan településre volt szükségünk, ahol adottak a lelki alkalmaknak helyt adó épületek, a sátorozóknak kijelölt hely, tisztálkodási lehetőség és persze a majdani fesztiváli események helyszínei is. Isten jó kedvében lehetett, amikor Fehérgyarmatot teremtette, hiszen mindez egy helyen volt megtalálható, egy gyönyörű park közepén a református templom mellett, így hamar döntés született ez ügyben. Ettől kezdve Nt. Némedi Gusztáv, „hazai pályán játszó” beosztott lelkipásztor is aktív szerepet vállalt a szervezésben, Pálinkás Gyula Nagytiszteletű Úrral és más szatmári lelkészekkel együtt sok nehézség árán, de tartalmas találkozót hoztak össze a mi lelki épülésünkre és Isten dicsőségére. A szervezők apait-anyait beleadva tevékenykedtek az elmúlt hónapok során, sokszor családjukat sem kímélve – de megérte a fáradtságot. Amint említettem, mi fiatalok óriási várakozással tekintettünk a SzIRT elé és nem kellett csalatkoznunk. A programok megismerése után minden egyes nap gyermeki örömmel húztuk a strigulákat, hogy hányat kell még aludni, akárcsak karácsony előtt. Én azért tartottam fontosnak ezt az eseményt, mert először került megrendezésre és jó érzés egy olyan találkozó részesének lenni, amely talán az egyetlen vár, az egyetlen kőszikla lesz kis hazánk északkeleti csücskében, mely a református fiatalok lelki épülését fogja szolgálni a jövőben.

„A mai nap éppen megfelelő arra…”

            A fenti idézet és folytatása gondolom nem cseng ismeretlenül az idősebb korosztálynak, mindannyiunk kedvencei voltak 20 évvel ezelőtt az „Égből pottyant mesék”. Nem lettek volna ilyen híresek ez utóbbiak sem, ha szerzőik és előadóik nem egy kedves házaspár, név szerint Levente Péter és Döbrentey Ildikó lettek volna, akik megannyi emlékezetes pillanattal gazdagítottak kicsiket és nagyokat egyaránt. Keresve sem találhattak volna jobb vendégeket a szervezők a SzIRT első három napjára, nehéz szavakat találni arra az emberségre, amiről tanúbizonyságot tettek rövid ittlétük alatt. Az egész találkozó az ő előadásaik köré épültek, bár nem lelkészekről vagy hitoktatókról volt szó, tökéletesen helyt álltak, mindannyiunkat a székekhez szegezték az életről alkotott világképük. Csütörtökön azonban nem volt ilyen rózsás a helyzet. Mivel húgommal mi is segítőként vettünk részt a találkozón, elsőként állíthattuk fel a sátrunkat, de sokáig csak a mi és lelkészünk kis otthonai árválkodtak amolyan szigetként a zöld „tengeren”. A hivatalos program szerint déltől kezdődött a regisztráció, de még két órakor is csak lézengtek az emberek. Az előzetes várakozások szerint körül-belül 100 fő regisztrált előre az interneten, de bíztunk abban ez a szám csak nőni fog a napok folyamán. Az Úr őriző szeme rajtunk volt, látva a szervezők erőfeszítéseit, a környékbeli településekről még több fiatalt hívogatott a találkozókra. Minden egyes alkalom örömmel töltött el, amikor egy karszalagot felragaszthattam valakinek, így jelenthetem, a szatmári fiatalság él és virul, sokan vagyunk Isten szolgálatában, még ha ezt nem is ismerjük fel néha.

Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy harmadmagammal fogadhattam a művészházaspárt és lelkiekben felkészültem arra, hogy talán allűröktől sem lesznek mentesek, ami az ő korukban és azon a szinten ahová eljutottak, talán elfogadható is lett volna. De életem egyik legpozitívabb csalódását élhettem át, amikor olyan új dolgokat tanulhattam tőlük, melyek a legnemesebb emberi érzések közé tartoznak, legyen szó tiszteletről, barátságról, szerelemről. Nagyon kevés időt tölthettünk sajnos velük, a három előadás mindössze négy és fél órát foglalt le, de a nap bármely szakaszában tanúsított viselkedésük és minden egyes megnyilvánulásuk csak megerősített bennünket abban, hogy a szó legszorosabb értelmében vett EMBEREK, így csupa nagybetűvel. Az első két nap külön-külön foglalkoztak velünk, csütörtökön Levente Péter azon a tulajdonságok fontosságát ismertette, melyek által jobban megismerhetjük magunkat, míg kedves felesége, Döbrentey Ildikó a párkapcsolatokról tartott előadást, biztatva minket, hogy mindenkinek van egy „másik fele” a világban, akit előbb vagy utóbb, de mindenképpen megtalálunk majd életünk során. Pénteken szituációs játékokra került sor, világi nyelven megfogalmazva csapatépítő tréningekre, két csoportban mutattuk be a művésznő „A hajómanó” című meséjét, illetve az irgalmas samaritánus történetét. Hamar eljött a szombat, ekkor láthattuk őket utoljára (legalábbis az idei SzIRTen, jövőbeli találkozásokban reménykedem), pár szóval nehéz kifejezni, mit is kaptunk, mindenesetre az igékhez hasonlóan, talán az ő gondolataik is eszembe fognak jutni életem fontos pillatatiban.

„Dicsérjétek őt hárfán és citerán…”

             Ahogy a Zsoltárok könyvének 150. részében található, kedves az Úrnak ha dalokkal dicsőítjük az ő nevét, egy ifjúsági találkozó természetesen nem múlhat el zene nélkül. A zenét mindenki szereti, főleg akkor, ha van valamilyen mondanivalója és az a mondanivaló Istenről, a Fiúról, a Hazáról szól. A majd” négy nap alatt jó volt érezni, hogy nem azért éneklünk, mert „muszáj”, hanem látszott az arcokon, hogy a dalok szívből jönnek, legyen szó rólunk, vagy akár az előadókról is. Az esti áhitatokon és a záróistentiszteleten a SzIRT Band szolgáltatta a zenét, rengeteg új éneket is tanultunk, mindegyik úgy marad meg bennünk, mint a találkozó amolyan „hivatalos” dala.

 

Első este Szabó Balázs koncertjére került sor, bár a koncert szó nem is igazán megfelelő szó erre a szép eseményre. Inkább nevezném meghitt előadásnak, hiszen a művész egy szál gitárral a kezében adott elő Pilinszky János-verseket, de egy-egy Szemlér, Weöres Sándor, valamint Radnóti költemény is helyt kapott a repertoárban. Balázs éjszaka már tovább is állt, de előtte még mindenkire szakított időt, mindenkihez volt egy kedves szava. Szombaton vehetett részt ismét a nagyközönség koncerteken, ekkor a fesztiváli nap keretében a Kossuth téri kőszínpadon egymást követte a Szövetség zenekar, a Szeredás együttes, Pintér Béla, az Immánuel, az Utánfutók együttes, valamint a Holdviola. Minden egyes előadott dal megerősített minket hitünkben és hazaszeretetünkben, számomra utóbbi együttes koncertje volt a leglélekemelőbb a találkozó folyamán. Isten mosolyogva nézhetett le ránk, hiszen megkegyelmezett minket az esőtől, viszont a szél, a fényjáték, a környező fák és a dalok érdekes összjátéka felemelő pillanatokat okozott mindannyiunknak. Jó volt együtt énekelni a feldolgozott népdalokat és egyáltalán – jó volt azon az estén magyarnak lenni. A koncertek után következő táncház is ebben erősített meg, itt a már korábban fellépett Szeredás együttes szolgáltatta a talpalávalót.

Ép testben ép lélek

 Mivel a tábor a fiataloknak szólt, akik köztudottan mozgékonyak, nem maradhattak el a szokásos sportprogramok sem: Péntek délelőtt sportvetélkedőn vettünk részt, azt követően fakultatív módon lehetett sportolni: futballozni, kosárlabdázni, ping-pongozni, ki mit szeretett volna. Délután pedig „focirangadóra” került sor a fiatalokból verbuválódott csapat és a helyi lelkészeket tömörítő Papok FC között. Talán Isten előtt végzett szolgálatuknak köszönhetően lelkészeink mind az oda- mind a visszavágót megnyerték, teszem hozzá, szoros mérkőzések után.

 

A címből kiindulva nem csak a sportra lehet gondolni, hiszen másképpen is vigyázhatunk egészségünkre, például kerüljük azokat a szereket, melyek erősen negatív hatással vannak szervezetünkre. Ezektől próbáltak elrettenteni azok az emberek, akik bizonyságot tettek arról, Jézus hogyan váltotta meg félresiklott életüket. A drogok csapdájából szabadult emberekről van szó, csütörtökön öt kárpátaljai fiatal, míg péntek este két, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban a gyógyulás útjára lépett srác mesélte el életük történetét, valamint bűnből való feloldozásukat. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy megható és egyben megrázó dolgokat hallhattunk, így bízom benne, társaimmal együtt gyökerestől tépődött ki még az a gondolat is belőlünk, hogy valaha is ilyen szerekhez nyúljunk.

Beszélgetések a kősziklán

Egy keresztyén ifjúsági tábor ismérve az Jézussal való közösség, zene és a sport mellett természetesen a csendesebb programok, a beszélgetések, olyan emberekkel, akik valamilyen szinten kötődnek a keresztyénséghez. Mivel a SzIRT a Csillagpont ötletéből született, talán nyilvánvalónak tűnt, hogy egy évvel a mezőtúri találkozó előtt elhívjunk valakit, aki beszámol a hatodik ilyen esemény előkészületeiről. Ez esetben a leginkább illetékes személy, Szontágh Szabolcs Budapesten szolgáló lelkész, egyben főszervező volt az, aki tiszteletét tette nálunk és készségesen válaszolt felmerülő kérdéseinkre. Szombaton gyors egymásutánban következett Nt. Sajtos Szilárd tábori lelkész, aki 2011-es, afganisztáni szolgálatáról tartott képes beszámolót, utána pedig Telek András, volt válogatott labdarúgó beszélgetett velünk, hitéről, sportpályafutásáról, családjáról.

„Mi vagyunk az örökség”

            A szombati, fesztiváli nap nyitó istentiszteletén illusztris személyiséget köszönhettünk, ugyanis Ft. Dr. Bölcskei Gusztáv szolgált Isten előtt, az igét a Zsidókhoz írt levél első része alapján hirdette. Püspök Úr megemlékezett a korábban Fehérgyarmaton tartott református emléktárgyakból történő kiállításról, a SzIRT pedig ennek az eseménynek a folytatása, mely immáron szélesebb tömeg előtt hirdeti Isten dicsőségét. A szolgálat szorosan összekapcsolódott a találkozó szlogenjével: „Állj te is a kősziklára!” A prédikációban az örökségről hallhattunk, arról, hogy ezen a Földön mi képezzük az örökséget, és csakis Jézus lehet az, aki az örökösünk lehet, akinek kezébe helyezhetjük életünket. „Én vagyok az igazság és az élet” – mondta Jézus. Ez a legnagyobb öröm forrása életünkben, ez az az örömhír, amiért igazán megéri élnünk.

„Te vagy a mi Istenünk”

 Bár a szombati alkalom is tökéletesen beillett volna a tábor lezárásának, az igazi befejezésre vasárnap délelőtt került sor, együtt imádkozva és imádva az Urat fehérgyarmati testvéreinkkel. Az igehirdetés alapját Máté evangéliuma 16. részének 13-20 versekig terjedő igeszakasza adta, az Igét Nt. Némedi Gusztáv hirdette. A találkozó négy napja során sokat gondolkoztunk azon, hogy mi is, ki is lehet a SzIRT, akire rábízhatjuk életünket, aki biztos talajt ad a lábaink alá, boldogságunkban, nehéz időszakainkban egyaránt. Ezen az alkalmon bizonyosodhattunk meg róla leginkább, hogy a csakis Jézus lehet a legfőbb társunk az életünkben, az ő támogatásával mindenre képesek vagyunk. Mit is veszíthetnénk? Bűneinkért feszítették meg egykor, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy igent mondjunk hívó szavára. Hiszem azt, hogy mindannyian, akik részt vehettünk ezen a találkozón, így döntöttünk, így tiszta és boldog szívvel énekelhettük e kedves éneket: „Te vagy a mi Istenünk Jézus, neved felemeljük, Téged áld az életünk, Te vagy a mi Istenünk”.

 

-Dezső Attila-

 Közzétéve : 2012. július 24. kedd

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.