Kategória : Igehirdetések

 

„A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek az asszonyok a sírbolthoz, és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.” (Mk.16:2-4)

Az izgalmas fordulatokban bővölködő húsvéti történetből ma egyetlen jelenetre szeretném irányítani a figyelmeteket, és ennek alapján hirdetni Jézus feltámadásának az örömhírét és mindazt, ami abból következik.

Ez a jelenet pedig az, amikor a Jézus sírjához igyekvő asszonyok aggodalmaskodva kérdezgetik egymást meg magukat: ki hengeríti el nekünk a követ a sír bejáratáról? Ők tudták, milyen nagy követ hengerítettek oda, mert pénteken délután végignézték, hogy arimátiai József hova és hogyan temette el Jézus holt-testét. Jól megjegyezték a helyet, mert az volt a tervük, hogy a szombat elmúlta után vasárnap, mihelyt lehet, pótolják még a kegyeletes temetésnek azt a mozzanatát, amire pénteken már nem volt lehetőségük, hogy a holttestet illatos szerekkel megkenik.

Abban az időben a sírokat nem a föld-be ásták, hanem a puha kőzetű domboldalakba vájták. Kis sírkamrácskák voltak ezek, amiknek a bejáratát gondosan le-zárták, hogy oda se ember, se gyerek, se állat ne mehessen be. Korong alakú nagy kőlapokat hengerítettek oda, kétoldalt beékelték, hiszen a következő temetésig senkinek nem kell oda bemennie.

A nagytanács másnap, szombaton — ők, akik a szombatra úgy ügyeltek — még elintézte Pilátusnál, hogy őrséget is rendeljen ki Jézus sírjához, sőt le is pecsételték ezt a nagy követ, nehogy valaki ellopja Jézus holttestét, és azután azt híresztelje, hogy feltámadt.

Nos, ide igyekezett a három asszony, mihelyt látni lehetett a hét első napján, vasárnap hajnalban. Útközben jutott eszük-be a nagy kő. Ki hengeríti el a nagy követ? Olyan nagy, hogy hárman sem bírnak vele. Akkor hiába jöttek ki, hogyan hatolnak be a sírba? A tehetetlenség, a reménytelenség érzése csak súlyosabb lett ezzel rajtuk.

Érdekes, hogy mégis továbbmentek azért. Az asszonyok kitartására jellemző ez, hogy nem tudjuk, hogyan fogjuk megoldani, de valahogy majd csak lesz, menjünk csak tovább. Majdnem földbe gyökerezett a lábuk, amikor látták, hogy a sír nyitva van. A nagy kő ott van szépen mellette — valaki elhengerítette. Azonnal támadnak ötleteik, hogy mi történhetett, mert a kérdés ez volt: ki tette ezt, hogyan és mikor tette, miért tette? Az jut eszükbe, hogy másról nem lehet szó, mint hogy valaki elvitte Jézus holttestét. „Holtában sem hagyják nyugodni a Mestert!”

Mária Magdaléna annyira biztosra veszi ezt a saját gondolatát, hogy amikor találkozik a feltámadott Krisztussal, és azt gondolja, hogy ő ott a kertész, akkor ezt kérdezi tőle: ha te vitted el Őt, mondd meg nekem: hová tetted? Ennyire bele vagyunk ragadva a magunk szűkös elképzeléseibe, mert nem értjük és sokszor nem is akarjuk érteni Isten egészen más gondolatait. Teljesen érthetetlen volt nekik, hogyan tűnt el onnan a kő. Még érthetetlenebb volt, hogyan tűnt el Jézus teste a sírból. Az pedig egyenesen sokkolta őket, amikor megpillantják ott az angyalt, aki rövid, majdnem pattogó információkat és utasításokat ad nekik: Ne féljetek, ti Jézust keresitek. Nincs itt, feltámadt. Menjetek el, mondjátok meg az övéinek is. Előttetek megy majd Galileába, és meg fogjátok őt látni úgy, ahogy megmondta nektek.

Hirtelen fel sem tudja fogni az ember a sok meglepő hírt, nemhogy fel tudná dolgozni. Ijedten szaladnak ki a sírkamrából, és amíg a lélegzetük bírja, futnak. Azt olvassuk: nem mondanak senkinek semmit. Ezzel a jó hírrel egyelőre nem futnak a tanítványokhoz.

Két fontos igazságot szeretnék kiemelni ebből a roppant gazdag történetből, s majd ezeknek a reánk vonatkozó konzekvenciáját.

Az egyik: Jézust nem lehet bebalzsamozni. Nem lehet mumifikálni, nem lehet bezárni őt semmiféle sírba. Sem a múltba, sem könyvekbe nem lehet beszorítani, sem a történelem nagyjainak a sorába, de még a vallásalapítók közé sem. Jézus isteni természete szétfeszíti ezeket a szűkös kereteket. Egészen nevetséges próbálkozás volt ez, hogy pecséttel és őrséggel próbálják őt a sírjában marasztalni. Az a hatósági pecsét azon a nagy kövön körülbelül annyit ért, mint papírzacskón egy lakat. Nevetséges, szánalmas erőlködés az ember részéről mindig, ha Jézust a múltba akarja visszaszorítani.

Ezek a kedves asszonyok terveztek, vásároltak, készültek, hajnalok hajnalán felkeltek, elindultak. A vélt akadály el-lenére is mentek a sírhoz. Teljesen feleslegesen. Egyáltalán senkinek, semmi szüksége nem volt arra, amit ők csinálni akartak, mert a halott Jézussal akartak foglalkozni. Ő azonban már feltámadott és élt.

Nem ismerték, kicsoda Jézus. Nem vették komolyan az Isten tervét, amiről pedig hallottak Jézustól. Nem hitték el az Ő szavát, amiben világosan megmondta előre, hogy a harmadik napon feltámad. Nem számoltak azzal, hogy Ő teljhatalmú Isten. Az Ő holtteste nem olyan, mint mindannyiunké: ott marad, ahova teszik. Ő azért vállalta a halált, hogy minket megszabadítson az örök haláltól. De Ő nem maradhat a sírban, mert Ő Isten.

Ma divatos újra Jézussal „foglalkozni”, ahelyett, hogy engednénk, Ő foglalkozzék velünk. Illik ismerni valamennyire az evangéliumok cselekményét, mert hozzá tartozik az általános műveltséghez. Sokkal könnyebb keresztrejtvényt fejteni úgy — mondta a múltkor valaki — ha nagyjából ismerem a Biblia sokat emlegetett történeteit. Ez kétségtelen. De ha valaki csak ilyen szinten akarja megismerni Jézust, ugyanúgy fog csalódni, mint ezek az asszonyok. Ez ugyanolyan szánalmas kisigényűség, mint ahogy be akarták balzsamozni az Ő holttestét, ami már nem volt holt, hanem Ő már dicsőséges testben járt az övéi között.

Ma sem találkozhat Jézussal senki, aki a múltban, a nagyok közt, könyvekben keresi Őt, de mindenkinek eléje jön, aki az élő Úrral akar találkozni, aki kész alárendelni az életét az Ő hatalmának. Mi sem egy halottnak az emlékét ápoljuk most, hanem az élő Urat ünnepeljük. Őt dicsőítjük. Az Ő hozzánk szóló szavát akarjuk meghallani és jó esetben neki engedelmeskedve akarunk innen továbbmenni.

Jézust tehát nem lehet bezárni a sírba. Ha megfeszülnek, ha akármit csinálnak, jöhet a hadsereg, a hatalom, a hatóság, a pecsét, vagy a gyengéd szeretetnek a jelei, mind szánalmas, nevetséges, felesleges próbálkozás. Jézus mindenkit megelőzően feltámadott és hatalmasan él és uralkodik ma is.

A másik fontos igazság ebben a történetben az, hogy a Jézushoz vezető útról minden akadályt maga a feltámadott Jézus távolít el. Ki hengeríti el a követ? Nagy tanakodás, szorongás, aggodalmaskodás… Azért mégis menjünk, de érdemes-e menni? Ismerős ez a lelkiállapot nekünk. Teljesen felesleges, mert a kő már nincs ott. Valaki elhengerítette. Ő vette el a követ az útból, szabadon bemehettek a sírkamrába. Az Ő holtteste már nem volt ott, nyugodtan visszajöhettek a sírkamrából. Az úton meg szembe jött velük és Ő adott nekik bizonyosságot arról, hogy Ő valóban él.

Olyan kedves ezeknek az asszonyoknak a nagy készülődése. Sok tiszteletre-méltó cselekedetre készültek ők fel, és azok közül semmire nem volt szükség ahhoz, hogy találkozzanak Jézussal. Mindent Jézus készített el és tett lehetővé. Még az is az Ő érdeme volt, hogy vonzotta őket és nem fordultak vissza félútról, azt gondolván, hogy úgy sem tudna a kő miatt behatolni. Az Ő szeretete vonz ma is minden embert.

A mi üdvösségünkért is egyedül Ő tett meg mindent. És csak azért üdvözülhetsz te is, mert Jézus mindent elkészített a számodra. Teljesen kár erőlködnünk, hogy bármivel ezt megkönnyítsük vagy kiegészítsük, nincs rá szükség. Ő hengerítette el az útból a bűnnek mozdíthatatlan nagy kövét. Ő tett eleget Isten igazságának, Ő engesztelte ki Őt. Ő szenvedte el a mi bűneink büntetését. Ő gondoskodott arról, hogy az erről szóló jó hír eljusson hozzánk.

Ha valaki soha nem hallotta, ma hall-hatja, hogy Isten szeret minket is, Isten hatalmas, Isten mindent elkészített a fel-támadott Krisztus személyében a mi számunkra is. Ő nyitotta ki a mennynek be-zárt kapuját. Egyedül az Ő szavára állt félre az útból az a kérub, az az őrző angyal, akit a bűneset után Isten odaállított, hogy ne engedjen bennünket az örök életnek a fájához. Egyedül Jézus képes arra is, hogy a mi hitetlen, kételkedő, kemény szívünkben igazi hitet ébresszen, és bizonyosakká tegyen minket arról, hogy amit Ő mondott, igaz, amit Ő cselekedett, az valóban megtörtént: megbocsáttattak a mi vétkeink az Ő nevéért. Örök életet adott nekünk az Atya és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, Jézus, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.

Az embert az élő Istentől elválasztó nagy kárpit, a jeruzsálemi templom szentek szentjének a kárpitja ezt jelképezte: csak akkor hasadhatott meg, amikor Jézus Krisztus kilehelte lelkét és kimondta: elvégeztetett. De akkor meghasadt. Azóta Őreá való tekintettel minden benne hívő akadály nélkül járulhat a kegyelmes Isten elé.

Jó lenne, ha felragyogna előttünk ez az egyszerű tény, hogy ezek az asszonyok semmit, de egyáltalán semmit nem tettek és nem tehettek azért, hogy Jézussal találkozzanak és az Ő feltámadásának az öröme betöltse a szívüket. Hiszen maga Jézus indította őket erre az útra, Ő várta őket, Ő tette félre a követ, Ő küldte az angyalt, Ő adott nekik igét, feladatot, szárnyakat, hogy így repüljenek vissza most már ezzel az örömhírrel.

Ugyanez a Jézus készített el nekünk is mindent, amire szükségünk van ebben az életben és az örök életben. Kár erőlködnünk lelki áldásokért, ajándékokért, mert ez mind ajándék.

Az Ő feltámadásáról szóló örömhír egyebek között ezt is tartalmazza: gyertek, mert immár minden kész. Ő készítette el a mi új életünket is. Ő kínál nekünk ma reggel megalapozott reménységet, elvehetetlen békességet, összetörhetetlen örömet. Ő kínálja nekünk önmagát. Az Ő Szentlelkét, hogy aztán Ő vezessen minket.

Nem lehetett tehát Jézust semmi módon bezárni a sírba, és nem lehet ma sem a múltban felejteni. S minden akadályt, ami előttünk tornyosul, hogy vele találkozzunk, Ő maga távolít el az útból, és ahogy a Zsoltárok könyvében olvassuk: Elénk jön a mi Megváltónk az úton.

Egyetlen kérdés marad, amire válaszolnunk kell: Hisszük-e azt, hogy Ő ma is ugyanez a hatalmas, mindenható Isten? Aki minket annyira szeret, hogy önmagát adta értünk, s akire mi ma is minden nyomorúságunk között számíthatunk.

Azt hiszem, kevesen vannak köztünk, akik még nem tapasztalták a reménytelenségnek, csüggedésnek, tehetetlenségnek azt az állapotát, amiben ezek az asszonyok voltak ott az első húsvét reggelén. Olyan sok nagy kő van a mi utunkban is. Nehéz emberek családon belül meg kívül. Megoldhatatlan vagy annak látszó problémák. Teljesen összekuszálódott helyzetek, végzetesen elromlott kapcsolatok. Betegség, pénztelenség, magány, csalódások kísérnek bennünket. A gyerek rossz társaságba keveredett és nem hallgat ránk. Ijesztő adatok vannak a diagnózisban. Elveszítette munkáját és keresetét a családfő. Csak néhány centiméterrel magasabbak a gátak, mint a sok méteres iszonyatos víztömeg.

Mit hoz a jövő? Mit hoz a holnap? Lesz-e egyáltalán holnap? Holnapja a népünknek, egyházunknak, családunknak, nekünk magunknak. Bizony sokszor megvan minden okunk arra, hogy szorongva kérdezzük egymástól meg magunktól, választ sem várva: kicsoda hengeríti el nekünk ezt a nagy követ? Nem bírunk az előttünk tornyosuló feladatokkal.

Ő az, aki minden követ megmozgatott azért, hogy segítsen rajtunk, és aki ma is bármilyen nagy követ el tud hengeríteni az útból, ha nekünk azon az úton kell továbbhaladnunk. Neki erre van hatalma. Nála van elég bocsánat minden rettenetes bűnünkre is. Nála készen van a megoldás, a kiút, az igazi szabadítás, amit csak tőle kaphatunk mindnyájan.

Érdemes hozzá imádkozni. Nem biztos, hogy minden kívánságunkat teljesíti, de minden imádságunkra válaszol. Sokszor még akkor is, ha az ilyen — imádságnak alig nevezhető — felkiáltás: jaj, kicsoda hengeríti el nekünk a követ? Ha meg hit is van mögötte: Uram, kérlek te hengerítsd el ezt a követ, akkor még inkább meg fogjuk tapasztalni az Ő hatalmát.

Ma Ő nekünk mondja: ne féljetek, feltámadott. Ma is él. Számíthattok rá. Előttetek megy, menjetek utána.

Hadd kérjelek és bátorítsalak titeket: merjetek bízni ebben az élő Jézusban. Amit az angyal itt mondott: majd, ha e-lőttetek megy, meglátjátok őt, ez érvényes reánk úgy, hogy meglátjuk Őt a hitnek a szemével, és ha mindvégig követjük, meglátjuk Őt egyszer majd színről színre is.

Cseri Kálmán

 

 Közzétéve : 2012. április 7. szombat

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.