Kategória : Történetek

 

A mennyei vezetőség épp arról tárgyalt, hogy hogyan kellene az embernek visszaadni a szabadságát. Hogyan kellene kiszabadítani abból a skatulyából, amibe saját magát zárta, és amiben azt hiszi jó neki.

Jöttek az extravagánsabbnál extravagánsabb ötletek, a főangyalok nem voltak szűkmarkúak az ötletekben: irtsunk ki mindenkit, majd teremtsük újra őket… legyen újra egy özönvíz… küldjünk le néhány angyalt… küldjünk le egy prófétát… persze, mindenki úgy volt vele, hogy csak ne neki kelljen az emberek közé menni… mert az ember, csak egy ember.

Hirtelen egy barátságos ifjú hangja hallatszott, aki így szólt: majd én elmegyek! Az Atya és vele a nagy szakállú angyalok mind odafordultak, majd néhány köztiszteletben álló angyal fel is nevetett ezen a gyerekes naivságon. Így érveltek: vannak kategóriák, amelyek még Istent is kötik. Az ember ember, az Isten Isten, az angyal angyal, a bűnös bűnös, az igaz igaz, kutyából nem lesz szalonna! Ezek a szabályok: az Isten nem lehet ember, az ember nem juthat az Isten közelébe, aki bűnös, nem lehet újra igaz!

Az Atya úgy nézte fiát, mint amikor az apák nézik a fiaikat, és azt gondolják magukban: döbbenet, hogy ennyire más lett ez a gyerek, és mégis félelmetesen hasonló. Hosszú csend, már mindenki tekintete az Atyára szegeződött, aki méltóságteljesen így szólt: a fiúnak igaza van!

Így történt, hogy Jézus (akit akkor még nem így hívtak) minden kategóriát felborítva, a világ változhatatlannak hitt rendjét a feje tetejére állítva megszületett egy éjjel egy betlehemi jászolban, hogy az ember az legyen, ami nélküle soha nem lehetett volna: szabad.

Forrás: http://ujragondolo.blog.com

 Közzétéve : 2011. december 24. szombat

Mit gondolsz erről? Oszd meg a többiekkel!

Az e-mail címedet titkosan kezeljük. A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező.